A pénteki két szabadedzés után visszafogottan, ugyanakkor optimistán nyilatkoztak a Scuderia pilótái. A második gyakorlást megnyerő Sebastian Vettel szerint „még hosszú út áll a csapat előtt”, Charles Leclerc pedig bízik benne, hogy ezúttal erősebben teljesítenek majd, mint legutóbb.
Vettel szerint az eredmény ma másodlagos volt, sokkal fontosabb, hogy pótolhatták azt az időkiesést, amit Ausztriában eltékozoltak:
„Az eredmény egy dolog, semmi jelentősége. Délelőtt jól ment, szerintem a Hungaroringen erősebbnek kell lennünk, mint a Red Bull Ringen voltunk. Reméljük így lesz, de az időmérőig ezt nem tudom megmondani. A szabadedzések nem igazán mérvadók az erősorrend felállításában, de összességében látok előrelépést. Ha holnap esni fog, akkor hasonlóan teljesíthetünk. Még nem tudjuk, mi vár ránk, de úgy gondolom, felkészülten megyünk a csatába.”

Leclerc sokkal pozitívabb a csapattársánál, és szeretné a javulásukat eredményekre váltani:
„Sokkal jobb volt az utó, mint amire számítottunk. Nincs sok újdonság az SF1000-en, viszont a pálya jobban fekszik nekünk. Én délután szenvedtem az esőben, de ez azért történt, mert új dolgokat próbáltunk ki, kísérleteztünk. Az egész napot nézve már jobb a kép, ezért nagyon várom a szombatot, bízom abban, hogy a jó előjeleket egy erős teljesítményre válthatjuk, a kvalifikáción és a versenyen is.”
Fotó: Essentially Sports