A Las Vegasban a botrányos felvezetés után Ferrari első sor született, míg Max Verstappen csak a harmadik rajtkockából startolhat holnap reggel. Azaz csak startolhatna, hiszen Carlos Sainz rendkívül igazságtalan tíz rajthelyes büntetése mindet felülír.
Charles Leclerc meggyőző produkcióval rukkolt elő, teljesen megérdemelt a pole pozíciója, azonban a csapat másik pilótája már cseppet sem ennyire lelkes. Sőt, arról beszél, hogy kezd kiábrándulni a sportból. Nem csodálkozunk rajta…
„Itt mindenki számára evidens, hogy biztonsági problémák voltak a pályával. A stáb rengeteget dolgozott, mire sikerült összerakniuk az autómat, de nagyszerű munkával harcra késszé tették. Erre tessék, itt van tíz hely büntetés, egy olyan valamiért, amiről nem tehettünk, amihez semmiféle közünk nem volt. Csalódott vagyok, de cseppet sem meglepett, mert ez már a sokadik olyan eset idén, amikor azt látom, hogy a sportág bebizonyítja, hogy innen csak felfelé létezik…
El kell mondanom, hogy sokkal többet vártam. Többet reméltem a szabályoktól, a szövetségtől, és igen, többet reméltem az ellenfelektől is ebben a helyzetben. Nem tudom… A riválisaink mind azért lobbyznak, hogy megbüntessenek engem, ami valahol nagyon meglepő és az események ismeretében szomorú is. Ugyanakkor már elég régen vagyok itt ahhoz, hogy tudjam, hogy mennek a dolgok. A pénz felülír mindent, sokszor a józanészt is, amely azt diktálná, hogy ebben a helyzetben senkit se büntessenek.” – mondta Sainz és nehéz lenne vitába szállni vele.
Fotó: XPB Images