Ferrari: PARÁZS üzengetés Vettel és Binotto között

Sebastian Vettel csapattársához viszonyított lemaradása már eddig is nagyon sok beszédtémát szolgáltatott. Most Vettel olyat nyilatkozott, amely alapján a történtek akár még szabotázsnak is beillenek. Binotto nem maradt adós a válasszal.

Sebastian Vettel a német RTL-nek adott interjújában kottyantotta el magát (senki ne gondolja, hogy puszta véletlenségből), hogy Leclerc autója egy „másik liga”…:

„Teljesen egyértelmű, hogy Leclerc autója egyszerűen jobb. Én folyamatosan szenvedek a technikával, próbálom megtalálni azt a tartományt, ahol valamennyire működik. Ez egy nagyon vékony mezsgye, ami Charlesnál teljesen máshogy néz ki. Ennek ellenére legalább párszor bele már kellett volna találnom, és meg kellett volna előznöm őt. Ha idióta lennék, és azért nem sikerülne, akkor én kérnék elnézést. De az a helyzet, hogy nem tartom magam hülyegyereknek. A boksz túloldalán minden sokkal könnyebben megy… Persze ez rajtam nem segít, a saját dolgomra kell figyelnem, de ez akkor is fáj. Fáj, mert sokkal többet várok magamtól, mint a sajtó, vagy akár a közvélemény…”

Mattia Binotto rövid, ám annál csípősebb választ fogalmazott meg a német állításával kapcsolatban….

„Seb és Charles autója között nincs, és nem is lehet különbség. Nagyon remélem, hogy Sebastian Imolára összeszedi magát, és képesebb lesz egy erősebb kvalifikációra. Charles nagyon gyors, a második számú pilótánktól pedig egyértelműen jobb teljesítményt várunk.”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel