Horner: „A Ferrari idei autója gyenge, ezért nem egyeznek bele egy új költségplafonba”

A Red Bull Racing csapatfőnöke szerint ez az oka annak, hogy a Ferrari ellenzi a koronavírus járvány enyhítését megcélzó költségcsökkentést.

A Formual-1 elöljárói és egyletei már korábban döntést hoztak arról, hogy a koronavírus járvány által okozott negatív gazdasági spirál miatt megszorító intézkedéseket vezetnek. Ennek részeként a tervezett megújulást, azaz a szabályváltoztatásokat egy évvel későbbre, 2022-re halasztották. Így az idei szezonra fejlesztett autókat használják majd 2021-ben is, hogy így spóroljanak.

Christian Horner már az ötlet megszületésétől fogva támogatja ezeket a változásokat, szerinte még az sem lenne nagy probléma, ha az F1 még egy évet várna, és csak 2023-ban újulna meg – a liga ezzel is tovább tudná csökkenteni a kiadásait.

„Azt gondolom, mindenki félretette az önös érdekeit, és az összefogásra koncentrált. Így történt ez a kis a közepes, és a nagycsapatok esetében is. A fejlesztés leállításával csak pár dolgot lehet majd javítani, ez volt a legésszerűbb lépés, amit tehettünk a költségvetés megmentése érdekében. Én még abban is benne lettem volna, hogy várjunk az új érával még egy esztendőt, és csak 2023-ban újuljunk meg, de ezt sem az FIA, sem a Ferrari nem támogatta… Azt gondolom, mindannyian sejthetjük, ez miért történt: A 2020-as konstrukcióval melléfogtak. ” – szúrt oda a vörösöknek az energiaitalosok első embere.

 „Egyenesebb lett volna, ha egy olyan döntés születik, ami mindenkinek egyformán megfelel, de már megszokhattuk, hogy van olyan, aki kilóg a sorból.” – fricskázta meg újfent Horner a Scuderiát.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: ESPN

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel