Mick Schumachert már egészen kicsi korától fogva óriási érdeklődés kíséri, ami édesapja szomorú balesete után még tovább fokozódott. Ha szigorúan csak a szériákat nézzük, a „kis Schumi” szépen és folyamatosan halad a ranglétrán, ám az igazán meggyőző teljesítmény még várat magára.
Miközben egyre gyakrabban hallani az ifjabbik Schumacher Forma-1-es ambícióról, addig az a fajta átütő erő és eredményesség még hiányzik, ami egy versenyzőt általában a tömegből ki, a száguldó cirkuszba pedig beemel. Egyelőre sokkal inkább úgy tűnik, hogy a név, na meg a velejáró kiapadhatatlan lehetőségek egyengetik Mick útját.
Természetesen nem azt állítjuk, hogy a fiatal pilóta fakezű lenne, hiszen két F4-ben töltött esztendő után csak sikerült neki az év végi dobogó, az F3-as Európa-bajnokságon pedig szintén két szezon elteltével a végső győzelmet is megszerezte. Jelenleg az F2-ben szerepel, ahol az első esztendő végén egy Hungaroringen, a sprintversenyen szerzett győzelemmel büszkélkedhet. Csak hát az F2-es Prema istálló felkészültségét, dominanciáját, az előző pilóták teljesítményét figyelembe véve ez bizony igencsak karcsúnak tűnik…

Az elmúlt esztendőkben a feeder szériában edződő Charles Leclerc, Pierre Gasly, de Antonio Giovinazzi elsőéves újoncként is bajnoki címet nyert, vagy sikert sikerre halmozott az olaszokkal. Ezzel aztán mindannyian magukra irányították a Forma-1-es csapatok figyelmét, és ki is érdemelték az F1-es szerződést.
Mick tavaly év elején felvételt nyert a Scuderia Ferrari akadémiájára, és sokak szerint kikövezett az útja a Formula-1-be. Már most óriási, egyes Forma-1-es pilótákat is meghaladó szurkolótábora, hovatovább kultusza van, a benne rejlő marketingpotenciál pedig a ligának is felbecsülhetetlen értéket jelent. Hogy a közeljövőben F1-es pilóta lesz-e, az talán már nem is kérdés, az viszont sokkal inkább, hogy ezt saját tehetségéből, vagy a legendás, megismételhetetlen édesapja hátszelével éri majd el.
Szerintetek?
Fotó: Getty Images