Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a Red Bull Racing hegemóniáját.

Mégis a vörösöknek sikerült a bravúr Szingapúrban, de ennek már Monzában is megvoltak a jelei. És ha mindezt nem is az eddigi vezérként számon tartott Charles Leclerc érte el, azért a siker őt is bizakodóvá teszi:

„Sokat tanultunk Monzában, különösen a gyengeségeinket illetően” – idézi a monacóit a Crash. „Több dolgot is megértettünk, ami nyilván egy apró lépés idén a helyes irányba, míg annál is fontosabb, hogy a jövő évi autó tervezését illetően is sok fontos tapasztalatot gyűjtöttünk.”

„A 2024-es Ferrari egy, a maitól teljesen eltérő autó lesz, rá sem fogtok ismerni! Minden egyes dolog, amit csináltunk, igazolt bennünket, hogy jó irányba indultunk a jövő évi autónk tervezésével. Eddig sokat tanultunk, és minél több részlet kerül a helyére, annál pontosabb képet kaphatunk 2024-el kapcsolatban. Fontosnak gondolom, hogy még a szezon vége előtt, az utolsó néhány versenyen kipróbáljunk néhány dolgot. Igazából már Monzában elkezdtük a felkészülést, és ott is pontosan úgy alakultak a dolgaink, ahogy azzal előzetesen számoltunk. Zandvoortban és Monzában is rengeteget tanultunk, mindez nem azt jelenti, hogy mostantól mindig megverjük majd a Red Bullt, de határozottan sikerült csökkentenünk a különbséget. Ez pedig nagyon fontos lesz abban, hogy jövőre valós esélyekkel szállhassunk harcba Max Verstappenék ellen!” – nyilatkozott motiváltan Leclerc.

Mit gondoltok, valóban sínre került a Scuderia Ferrari?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel