LEGENDÁS NÉV, egy nagy visszatérő a Ferrarinál?

Még szinte ki sem hűlt David Sanchez vezető tervező helye, állítólag máris sikerült valakit találni a helyére Maranellóban. Valaki olyat, akit nem nagyon kell majd bemutatni…

Nem csak a Scuderia Ferrarinál, de a szurkolók emlékezetében is valószínűleg élénken él még Alessandro Cinelli neve. Cinelli oszlopos tagja és az egyik legnagyobb sikerkovácsa volt a Michael Schumacher uralta érának, amely a Scuderia történelmének legfényesebb időszaka volt, és alaposan kivette a részét az akkor megszerzett öt egyéni/konstruktőri világbajnoki címből. A szakember 2002-2019-ig dolgozott a vörösökkel, majd az Alfa Romeóhoz igazolt. Itt barátkozott össze Frederic Vasseurrel, a többit a fantáziátokra bízzuk. Az új csapatfőnök azzal az elhatározással látott munkához, hogy kerülni akarja a személyi változtatásokat, de jelen helyzetben a szükség törvényt bont. Vasseur nem titkoltan remek és széles spektrumú kapcsolatokkal rendelkezik a Formula-1 berkein belül, és feltehetően nem utoljára kell azokat használnia. Ennek első eredményeként hamarosan megérkezhet Alessandro Cinelli.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel