Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Nico Rosberg: „Még az F3-as csapatoknak is több eszük van a Ferrarinál…”

A Holland Nagydíjon újból „parádézott” a Scuderia Ferrari, az olaszok már annyi röhejes helyzetet hordtak össze 2022-ben, hogy abból burleszk filmet is lehetne forgatni. És ezt bizony a szakma is látja.

Nico Rosberg szerint annyira „tréé” a szitu a Ferrarinál, hogy már az F3-as csapatoknál is jobb és eszesebb stratégák állnak a pitwallon, mint a legendás istállónál:

„Ez hihetetlen! Míg Mattia Binotto folyton azzal jön, hogy minden oké, és semmin sem kell változtatni, addig a stratégáik az F3-ból is kilógnának, méghozzá lefelé. Az utánpótlás kategóriában eszesebb emberek dolgoznak, ott nem lehet látni ilyen grandiózus hibákat, mint amit a vörösök a Holland Nagydíjon produkáltak. Az F1-ben szinte példa nélküli, hogy amikor kiállsz, nincs ott az abroncs, amit fel kellene tenni… Persze időnként megesik ez-az, de a Ferrari szinte minden egyes hétvégén taktikai bakot lő. Most már tényleg igazán itt lenne az ideje átértékelni a dolgokat, és változtatni rajtuk!” – fogalmazott keményen 2016 Formula-1-es világbajnoka.

A kőkemény belépőt természetesen a csapatvezető Mattia Binotto nem hagyta szó nélkül, szerinte továbbra is minden a legnagyobb rendben van:

„Nagyon egyszerű kívülállóként beszélni egy bizonyos helyzetről, még könnyebb kritizálni… Azt üzenem Rosbergnek, hogy nem fogunk változtatni a hozzáállásunkon, és nem fogunk változtatni a személyi állományunkon sem. Nagyszerű kollégáim vannak, akik a szakmájukban a legjobbak, és a Ferrari ereje a stabilitásban rejlik. Folyamatosan fejlődünk és tanulunk a hibáinkból, napról napra és versenyről versenyre jobbak leszünk.” – érkezett a szokásos és menetrendszerű magyarázkodás magyarázat Binottótól.

Már csak olyan embert kellene találnia hozzá, aki mindezt még elhiszi…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel