Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Olasz sajtó: A Ferrarinak ALBON KELL…

Az elmúlt időkben egyre több pletykát lehetett már arról hallani, hogy az utóbbi időben a Williamsben erőn felül teljesítő Alexander Albonnak hamarosan neves kérője akadhat. Most már azt is tudjuk, ki lehet az!

Színre lépett ugyanis a Scuderia Ferrari istálló, aki leginkább Carlos Sainz pótlására keres opciót. Nemrégiben még a spanyol teljesítménye miatt történt mindez, mostanra azonban már úgy hírlik, az #55-ös rajtszámú versenyző elégedetlen a munkaadójával. Olyannyira, hogy amint élesben is elindul az Audi gyári F1-es projektje, váltana.

Amennyiben ez tényleg megtörténik, akkor Frédéric Vasseur noteszében az első név Alboné, legalábbis az olasz sajtó szerint. Ismerettségük még a GP3-as időkre nyúlik vissza, a francia csapatvezető mindig is nagyra tartotta a pilóta jellemét, tehetségét és eredményeit. Mellette szól, hogy tavaly is, idén is nagyot robbant a nem éppen acélos Williams volánja mögött. Tulajdonképpen kizárólag neki köszönhető, hogy a britek előzik a tabellán a riválisokat. És persze azt is jól tudjuk, hogy Albonnak sem közömbös a Ferrari, hiszen gyerekkori álma, hogy egyszer a vörös istálló pilótája legyen.

Ti el tudnátok képzelni Alexander Albont a Scuderia Ferrarinál?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel