Piero Ferrari: A 2020-as egy teljesen más FERRARI lesz

Enzo Ferrari fia szerint nagyon komoly megújuláson esett át a vörösök 2020-as technikája, amelyet a holnapi napon mutatnak be majd a nagyközönségnek. Küllemi és névváltozás is elképzelhető.

Holnap, helyi idő szerint 18:30-kor hull le a lepel Charles Leclerc és Sebastian Vettel idei játékszeréről, amelynek – ha lehet hinni a pletykáknak – az SF1000 nevet adták:

Az istállót alapítójának fia, Piero Ferrari elmondása szerint a szakemberek nem spórolták el a befektetett munkaórákat:  „Az idei autót tetőtől talpig átterveztük, nagyon remélem, hogy minden korábban tapasztalt problémát sikerült ezzel elhárítanunk. Én úgy érezem, hogy jól sikerült a konstrukció, itt Maranellóban mindenki ebben bízik.” – mondta el a legendás felmenőkkel rendelkező Piero.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Ferrari

Hamilton: „Nem lenne AZ IGAZI egy Red Bullban megnyerni a nyolcadikat”

Miközben Max Verstappen sikert sikerre halmoz, van egy pilóta a mezőnyben, aki mindenkinél közelebb van [...]

Érdekel
Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel