REMÉNYSUGÁR a Ferrarinak: hétvégére érkeznek a fejlesztések!

A hétvégi Stájer Nagydíjon egy updatelt Ferrarit láthatunk, a csapat a Hungaroringre tervezett fejlesztéseket megsürgetve már a hétvégén beújít.

Mindeközben pedig cáfolják a Mattia Binottót érintő pletykákat, az olasz csapatvezető helye továbbra is biztos a maranellói istálló élén.

Azt már a barcelónai tesztek óta világosan látják a csapatnál, hogy aerodinamikailag félrement az SF1000-es, amelyet mindenképp korrigálni kell. A gárda kommünikéjében idáig a Magyar Nagydíj időpontjára prognosztizálták azt a csomagot, ami ezt javítani hivatott, de ennek egy részét már a hétvégén beveti a Scuderia. Közben az elmúlt versenyt és a kialakult helyzetet is értékelte a Ferrari vezérigazgatója:

„Természetes, hogy egy Ferrari szintű csapat nem ilyen eredménnyel szeretné kezdeni a szezont. Minden téren fejlődnünk kell, és mindent meg is teszünk azért, hogy ez megvalósuljon. Örülök és bízom a Mattia által elvégzett munkában: nagyon gyorsan reagáltak a hiányosságokra, és felgyorsították a fejlesztések folyamatát. Bízom a csapatban, és abban, hogy mindent kihívásra hasonló választ tudnak majd adni.” – nyugtatta a szimpatizánsokat és a csapatát is Louis Camilleri.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Sky Sports

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel