2016 világbajnoka úgy gondolja, hogy a Ferrari összes próbálkozása vakvágány, és csupán egyetlen megoldással mászhatnak ki ebből a mély gödörből. El is árulta, mivel!
A német ex versenyző a Sky Sportsnak mondta el a Hungaroringen, mi lehet az egyedüli megoldás:
„A tavalyi esztendő után nagyon összezuhantak, nem jó az irány, amerre tartanak. Úgy gondolom, hogy Frederic Vasseur a legjobban tenné, ha Maranellóba csábítana olyan más csapatoknál dolgozó tehetséges szakembereket, akikkel képesek lennének új erőre kapni. Néhány nagyon magas tudású mérnök, stratéga, szakember kellene ahhoz, hogy a Ferrari kilábaljon ebből a válságból. Én magam nagyon szeretném, ha Vasseur ezt csinálná, hiszen előtte van a jó példa. Az Aston Martin pl. elcsábította a Red Bull Racingtől az aerodinamikai részleg vezetőjét, így tudtak hatalmasat előre lépni. Itt lenne az ideje, hogy a Scuderia Ferrarinál is belássák, hogy az eddig követett irány nem működik, és ezt a receptet alkalmazni. Nagy szüksége lenne a Forma-1-nek egy versenyképes Ferrarira.” – világított rá Rosberg az üdvözítő útra.
Nos, hülyeséget nem beszélt, hiszen aki ismeri az olasz mentalítást, az jól tudja, mi a Ferrari legnagyobb gyengesége…
Fotó: REUTERS / Motorsport-Magazine