FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Scuderia Ferrari: „2021-ben eddig mi fejlődtünk a legnagyobbat!”

Az elmúlt esztendőkben bizony nem igazán kényeztette el a rajongótáborát a Scuderia Ferrari, de ha lehet hinni Mattia Binottónak, akkor már közeleg az áttörés. Sőt, egyvalamiben már el is érkezett!

Ez pedig nem más, mint a fejlődés mértéke, ami az olaszok tavalyhoz képest szerzett pontjainak mennyiségén érhető tetten a legjobban. Ennek megfelelően Mattia Binotto csapatvezető elszánt, és reméli, hogy ez még csak a kezdet, és a szezon második felében további előrelépést is láthatnak majd a maranellóiak szimpatizánsai:

„Ha összességében megvizsgáljuk az eddig látottakat, és ha végig nézünk a szezon első felén, akkor azt hiszem mindannyian elégedettek lehetünk a fejlődéssel. Mi vagyunk az az istálló, amely az előző szezonhoz képest a legtöbb pontot gyűjtötte, így nyugodtan mondhatom, hogy mi léptük előre a legnagyobbat. Örülök, mert ez azt mutatja, hogy jó irányba indultunk, és nem hiába fektettük bele a projektbe azt a tömérdek munkaórát. A nyári szünet alatt sincs megállás, mindenki a maga módján készül a második felvonásra. A McLaren istállóban nemes ellenfélre találtunk a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért folytatott küzdelemben, és nagyon oda kell magunkat tenni, mert ez a csata egyre kiélezettebbnek ígérkezik. Biztosra akarunk menni, így a munka nem áll meg, mindenkinek ugyanaz a célja!” – jelentette ki Binotto, aki az idei bronzérem megszerzése után a következő években visszavezetné a vörösöket a csúcsra.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.