Charles Leclerc szerződéshosszabbítása, Sebastian Vettel kiebrudalása már alapból is pikáns évet ígér, de ez még semmi ahhoz képest, ami valóban jöhet. A McLaren főnök Zak Brown szerint a Scuderiánál komoly feszültség lappang, ami előbb vagy utóbb hatalmasat fog robbanni.
Zak Brown közvetlenül is érintett a Ferrarinál kialakult helyzetben, hiszen a vörösök éppen az ő pilótájukra cserélik Vettelt a következő szezontól:
„Annyi bizonyos, hogy nem a Ferrari depója lesz a legboldogabb hely a Formula-1 paddockjában. Messze nem családias a hangulat, és akkor még finoman fejeztem ki magam – ez a helyzet pedig véleményem szerint komoly izgalmakat és remek futamokat ígér. Amit tavaly Brazíliában láttunk, az enyhe ízelítő abból, ami 2020-ban történik majd.

A McLaren vezére azt is elmondta, hogy noha lett volna lehetőségük megszerezni Vettelt, miért nem tették: „Seb egy kivételes pilóta, de nekünk már korábban megvoltak a terveink. Két opción gondolkodtunk: vagy folytatjuk Carlossal, vagy Daniel Ricciardót választjuk. Sainzzal mindig is őszinte volt a viszonyunk, így amikor az ő Ferraris szerepvállalása nyilvánvalóvá vált, az a mi ügyünket is eldöntötte.” – avatott be a háttérbe Brown.
Fotó: EssentiallySports