Szegény embert még az ág is… Leclerc MÁRIS BÜNTETÉST KAPHAT?

A Bahreini Nagydíj dobogójának második foka helyett a pokolba tett látogatást Charles Leclerc, de ezzel még koránt sem biztos, hogy vége a pilóta és a Scuderia Ferrari hányattatásainak.

Ugyanis jönnek az utózöngék, hiszen hiába cserélték ki elővigyázatosságból azt az elemet, ami végül tönkrement. Hiába akarták megelőzni a bajt, és cserélték ki a vezérlőelektronikát és az energiatárolót, a baj megtörtént, és ennek nem csupán a kiesés lehet az egyetlen következménye. Olasz sajtóinformációk arról beszélnek, hogy az elővigyázatosságból cserélt elektronika nemes egyszerűséggel vészhelyzeti üzemmódba váltott, és lekapcsolta a motort. A motornak tehát nincs baja, ám az említett alkatrész miatt könnyen bajba kerülhet Leclerc Szaud-Arábiában.

A bahreini verseny negyvenedik körében az erőforrás szimplán gyújtás nélkül maradt, és megvan az esélye, hogy a Ferrari által a hétvégén használt mindkét vezérlőrendszer mehet a kukába. Ha ez így lesz, akkor szinte biztos a büntetés, hiszen ebből az elemből csak kettőt lehet használni szankciók nélkül egy szezon során. Ha ez a forgatókönyv kerül terítékre, akkor kis túlzással már ki is iratkozna a világbajnoki versenyfutásból, de minimum nagyon nehéz helyzetbe kerülne. A Scuderia Ferrarinak tehát főhet a feje, hiszen egyetlen verseny után komoly problémákkal kell szembenézniük.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel