Nem az igazi, de azért SZÉP: Íme, az ÚJ WILLIAMS!

Ma délután leleplezték a Willams új festését, amiről mindenki azt gondolta, hogy a Monacóban használt Gulf „edition”-ra hajaz majd. Végül nem így lett, de az esztétikai élmény így sem fest rosszul…

Azért is volt nagy várakozás, mert a Willams istálló a Gulf vállalatban új főszponzorra lelt, így szinte kézenfekvő volt, hogy a korábbiakban már alkalmazott – és közönségsikert aratott – festést hozzák majd vissza. Nem így történt, az új festés a tavalyi evolúciója lett, az eltérés csupán annyi, hogy a fényezést matt felületekre cserélték. Az „igazi”, vagy ahhoz hasonlító FW45-öst február 13-án viszik majd először pályára, továbbfejlesztett hűtőrendszerrel, átalakított oldalsó dobozokkal, és új első felfüggesztéssel. Matthew Savage ebből az alkalomból nyilatkozott:

„A Williams Racing tovább folytatja az átalakulását, és a megújulást, melynek során büszkén mutatjuk meg az idei festésünket. Különösen izgatottan várjuk, hogy pályára guruljunk az idei autóval, amelyet Groveban kőkemény munkával alkottak meg a kollégák. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntsem az új szponzorainkat, valamint üdvözöljem a meglévő támogatóinkat is. James Vowles csapatvezető hamarosan csatlakozik hozzánk, és a fiatal versenyzőpárosunkkal a Williams mindent belead majd 2023-ban” – hangzott el a lelkesítő beszéd.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

One thought on “Nem az igazi, de azért SZÉP: Íme, az ÚJ WILLIAMS!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel