Háromszor dőlt el a VB-cím Abu Dhabi-ban

A Forma-1 jeles futama Abu Dhabi, ami már több világbajnoki címről is hivatott volt dönteni. Az elmúlt években ez ugyan kimaradt, na de majd jövőre…

2010-ben nem mindennapi verseny zajlott Yas Marina-n: a futamnak négy pilóta vághatott neki világbajnoki esélyekkel. Fernando Alonso és Mark Webber elsőszámú várományosként húzott sisakot, mögöttük Sebastian Vettel 15 pont, Lewis Hamilton pedig 24 egységgel indult csatába. Végül a futamot Vettel nyerte, aki ezzel minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

2014-ben először, és reméljük utoljára rendeztek duplapontos szezonzárót, amely miatt a Hamiltonnal harcoló Nico Rosbergnek még volt matematikai esélye a sikerre. Nem sikerült kihasználnia, így abban az évben Lewis Hamilton másodjára lett világbajnok.

2016-ban szintén Abu Dhabiban zárult az F-1-es szezon: a verseny előtt már csak Rosbergnek  és Lewis Hamiltonnak volt esélye a világbajnoki címre. A futamot ugyan Hamilton nyerte, ám a mögötte célt érő Rosberg lett a világbajnok, így sikerült visszavágnia a britnek.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: F1.com

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel