Amerikában rózsaszínbe öltözik a Forma1

A hétvégi amerikai nagydíjon egy különös dologra lehetünk majd figyelmesek.
A Pirelli ultralágy abroncsainak jellegzetes lila festésű oldalfala a hétvégén egy picit megváltozik.
A változás oka pedig nem más, mint, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre fontosságára.

Az amerikai egyesült államokban már évek óta megrendelkezik az úgynevezett „Rózsaszín október”, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. A kezdeményezés mögött a Susan G Komen alapítvány, a világ vezető mellrákellenes szervezetének támogatása áll. Az alapítvány javára 1982 óta közel egymilliárd dollárt sikerült összegyűjteni a világ különböző részein.

Az USA-ban a mellrák elleni küzdelem kiemelt hónapja az október.
A tengerentúlon már megszokott jelenség, hogy októberben a sporteseményeken az élsportolók közül többen is különböző rózsaszín színű kiegészítőkkel próbálják meg felhívni a nők figyelmét a mellrák veszélyeire. Idén a Forma1 is csatlakozik ehhez az akcióhoz.

Rózsaszín kiegészítők egy amerikai football mérkőzésen
Rózsaszín kiegészítők egy amerikai football mérkőzésen

Az Austini versenypálya több helyen kap rózsaszín festést, és emellett a Pirelli is készült a kampányra. Az olasz gyártó ultralágy abroncsainak oldalfalán a felirat ezen a hétvégén rózsaszínben fog pompázni. „Ez a szimpátiánk és a szolidaritásunk jelképe, valamint egy komoly emlékeztető az ügy fontosságára” írta a Pirelli.
Tehát az idei Amerikai nagydíjon a szokásosnál több rózsaszín szín fog feltűnni Texasban.

A különleges, rózsaszín oldalfalú Pirelli
A különleges, rózsaszín oldalfalú Pirelli

A Force India csapata már hosszabb ideje támogatja a kampányt, idén egy árveréssel próbálnak segíteni. Melyen többek között személyes találkozásra a két pilótával, exkluzív gyárlátogatásra vagy éppen 2018-as tesztszezonra szóló jegyekre lehet licitálni.

Te hallottál már erről a kezdeményezésről?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel