Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

2023: Már NÉGY BEMUTATÓ időpontja ismert

Beléptünk január hónapba, ez az az időszak, amikor lassacskán lezárul az uborkaszezon, és szépen elkezdenek csepegni a lényegi hírek. Mint például az autóbemutatók időpontjai!

Jelenleg az első 2023-as autó, amivel megismerkedhetünk, az az Alpha Tauri lesz. Ez igencsak impozáns körülmények között fog történni, hiszen a faenzaiak egészen New Yorkig repülnek majd, hogy minél erősebb showt rántsanak össze nekünk.  Őket az Aston Martin követi majd, akik Silverstone-ban valószínűleg rögtön pályára is viszik az új konstrukciót, rövidesen utánuk jön az első nagyágyú, a Scuderia Ferrari is. Az olaszok is pályás prezentációt tartanak, ők Imolában fognak filmes nap keretében kilométereket gyűjteni. Ma eddigi utolsóként az Alpine is bejelentkezett, a franciák közzétették, hogy ők is az exkluzívabb, városi sajtóesemények vonulatát választják, és Londonban mutatják be az új verdát.

Az eddigi bemutatók időpontjai:

február 11 – Alpha Tauri

február 13 – Aston Martin AMR23

február 14 – Ferrari, Imola

február 16 – Alpine, London

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alpine csapatfőnök: „Ocon VILÁGKLASSZIS!”

A francia istállónál igencsak elégedettek a pilótájuk teljesítményével, hiszen egy remek időmérős teljesítmény után egyet [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel