A bajnok csapata szerint idén MINDENT VIHET a Scuderia Ferrari

Max Verstappen révén egyéni világbajnoki címmel tért vissza a csúcsra a Red Bull Racing, míg a Mercedes istálló a konstruktőrök között győzött. Christian Horner szerin ez mind szép, de nem garancia semmire sem…

Legalábbis, ami 2022-őt illeti. A csapatvezető szerint jól osztották be az erőforrásaikat, ugyanakkor könnyedén előfordulhat, hogy egy másik csapat (amely nem volt érdekelt a vb-csatában, így mindent 2022-re tehetett fel) előrébb tart náluk:

„Ha megérkezünk a szezon első versenyére, és véletlenül a Scuderia Ferraritól mindannyian kapunk majd egy hatalmas gyomrost, akkor kijelenthetjük, hogy igen, befolyásolt bennünket a 2021-es bajnoki harc. Ennek megvan az esélye, de szerintem nem kell túlaggódnunk a dolgokat, én úgy érzem, megfelelően felkészültünk az új érára. Mindenki tudta, milyen változásokat hoz 2022, igyekeztünk ezt mi is szem előtt tartani. Irdatlan erőket mozgattunk meg azért, hogy versenyben legyünk, de 2022-re és az utána következő szezonokra szánt erőforrásunk, valamint az új autónk alapjai rendben legyenek. Azt gondolom, hogy a fiúk példaértékű munkát végeztek, de hogy ez mire lesz elég, az majd csak néhány hónap múlva válik el…” – nyilatkozott némi árnyalt realizmussal Horner.

Mi úgy gondoljuk, hogy egy gyár, egy szponzor sem azért önti a milliókat egy projektbe, hogy az csak egy helyben toporogjon. Anno a Mercedes is azzal lett naggyá, hogy jól használta ki a korszakváltást. Ti mit gondoltok, idén sikerülhet valami olyat találni a Ferrarinak, amivel leléphetik a vetélytársakat?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

2 thoughts on “A bajnok csapata szerint idén MINDENT VIHET a Scuderia Ferrari

  1. Molnár Attila says:

    Semmi nincs kizárva! A Ferrari most szerintem még csak fejlődik! De nehéz itt megjósolni dolgokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel