Alonso: „Az FIA az új felfestéssel nem oldotta meg a problémáinkat…”

Már hetek teltek el, de még mindig nem ült el a „rajtrács vihar”, amelyet Fernando Alonso Szaúdi Nagydíjon elrontott felállása okozott. A problémával kapcsolatban az FIA is lépett, de a spanyol szerint ez csak egy pofon annak a bizonyosnak…

Az Ausztrál Nagydíjra már módosítottak is a rajtkockák felfestésén, ami azt jelenti, hogy 20 centiméterrel kibővített hely áll rendelkezésre, hogy a szabályoknak megfelelő pozícióból indulhassanak. Fernando Alonso már a mai sajtótájékoztatón felhívta rá a figyelmet, hogy mindez csak „pótcselekvés” volt, és a valódi problémát nem oldja meg:

„A felvezető kör legvégén mindig a sárga vonalra figyelünk, ennél előrébb nem lóghat ki a kerék. Tehát amikor a rajtrácsra állunk, nem a rajtkockát figyeljük, hanem a célegyenes falát, így próbáljuk elkerülni, hogy túlcsússzunk a vonalon. Éppen ezért hiába is festenek fel egy plusz vonalat a rajtkockába, mert a versenyzők teljesen máshová figyelnek. De legyünk optimisták, remélem ez a plusz 20 centiméter majd segít abban, hogy a jövőben ne kapjunk ilyen büntetéseket. Viszont kíváncsian várom azokat a pályákat, például Monacót és Imolát, ahol ha teljesen egyenesen állnánk fel a rajtba, akkor a falnak mennénk…” – szólt élcesen a kétszeres spanyol világbajnok.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel