Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

ALONSO: „Szívesen lennék újra Hamilton csapattársa”

Ha a legbotrányosabb csapattársi viszonyt keresgéljük, nem kell messzire mennünk: Fernando Alonso és Lewis Hamilton együtt töltött ideje alatt csak úgy forrott a levegő…

A heroikus küzdelem mellett számos piszkos húzás és az alávaló játszmázás is a mindennapok része volt, ezért aztán nehéz elképzelni, hogy ők ketten ismét egy oldalra kerüljenek:

„Érdekes sztori a miénk, kiváltképp az a rész, amikor csapattársak voltunk. Az egy nehéz szezon volt, ennek ellenére mi mindig is tiszteltük egymást a pályán mutatott teljesítményért. Ez manapság is így van, tehetséges emberként és remek versenyzőként és a valaha volt egyik legkeményebb ellenfélként tekintünk a másikra. 2007-ben még fiatalok voltunk, éretlenek, nem rendelkeztünk még azokkal a kvalitásokkal, ami ma már adott. De a főnökeink is hibáztak, nem kezelték jól a helyzetet, és nem kaptunk valódi iránymutatást és segítséget a csapatvezetéstől.

A dolgot csak nehezítette, hogy a McLarennél csak a boksz egyik oldalát támogatták. Ron Dennis egyszer azt mondta, hogy ők nem Felipe Massa ellen harcolnak, az igazi ellenfél Fernando Alonso. Így nem volt maradásom az istállónál, de ez nem Lewis hibája volt. Az ember sokat tanul a pályafutása során, ma pedig már úgy érzem, klassz lenne egy csapatból visszavonulni.” – adott némileg megdöbbentő nyilatkozatot a spanyol szupersztár.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel