Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

ANDRETTI: „Az F1 SZNOBOK GYÜLEKEZETE!”

Kapzsi emberek játszótere, egy féltékeny társulat, akik be vannak sz**va, most pedig már SZNOBOK is. Az az igazság, hogy nehéz lenne vitába szállni Michael Andrettivel…

A Formula-1 szereplői rendszeresen és fennhangon kürtölik világgá, hogy számukra mennyire fontos a sport, a szurkolók szerte a lelátókon és a televíziók előtt. Egészen addig játszák ezt a szerepet, amíg nem sérül valamelyikük gazdasági érdeke. Utóbbi esetben még a nagy rivális Toto Wolff és Christian Horner is egyből összefognak. Pontosan ilyen az Andretti Cadillac csatlakozása elleni közös lobby. A két jómadár szerint az Andretti istálló egy kis hal, amely önmagában nem jelent hozzáadott értéket a Forma-1-nek. Még a Cadillac csatlakozásával sem, ami egy röhejes megállapítás… Miért nem lehet egyszerűen csak kijelenteni, hogy nem látjuk szívesen az új pályázót, mert pénzt vesz ki a zsebünkből (majd ha lesz egy-két szabad percünk, titokban elmorzsolunk egy két könnyet a csóró Red Bullért)? Természetesen erről Andrettiéknek is meg van a véleményük, és szimpatikus, hogy azt fel is vállalják:

„Ez régebben is tipikusan egy európai „szalon” volt, ahol nem szívesen látták az Amerikából érkezőket. Nos, annak alapján, ahogy bánnak velünk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez 2023-ra sem változott meg. Ezek az emberek nem a sportág érdekeit nézik, és egyértelmű, hogy fenyegetést jelentünk a szemükben. Én magam úgy gondolom, hogy mára az F1 sznobok gyülekezetévé vált, amelyhez több értéket adnánk hozzá, mint amit elvihetünk belőle…” – nyilatkozta le hatásos belépőjét Andretti, akinek Formula-1-es világbajnok édesapja révén alapos rálátása van a dolgokra.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel