Ezekben a napokban is zajlik az FIA által az új csatlakozók számára kiírt pályázat jelentkezőinek elbírálása. Talán nem lövünk nagyon mellé, ha a GM / Andretti párost nevezzük meg a legkomolyabb esélyesnek.
A General Motors és a Cadillack nevével megboostolt ajánlat nagyon komolyan fest, erre utalnak Mario Andretti szavai is. 1978 világbajnoka szerint hamarosan kiderül, hogy csatlakozhatnak-e a világbajnoksághoz…
„A mi igazából csak nyomon követjük ezt az egész folyamatot, és igyekszünk minden feltételnek megfelelni. Azt gondolom, hogy ez már sikerült is, most már az FIA térfelén pattog a labda. Várunk a döntésre, én azt gondolom, hogy ez legkésőbb szeptember első hetében meg is érkezhet. Időközben sok csúszás történt, ezért a realitás az, hogy ha megnyílik a kapu, akkor 2025-től szállhatunk be a Formula-1-be. Ez nem csak előnyös lenne, de létfontosságú is ahhoz, hogy minden 100%-ban készen álljon. Megvannak a terveink, amelyekről egyelőre még nem szeretnék beszélni, de annyi bizonyos, hogy lesz amerikai pilótánk, és lesz egy tapasztalt, rutinos versenyzőnk is. A projektünk és a céljaink tiszták, a konkrétumokkal pedig várjuk meg szeptember elejét.” – nyilatkozott sejtelmesen az idősebbik Andretti.
Fotó: Getty Images