Bárcsak azt írhatnánk, hogy a szabadedzések tekintetében. Csütörtök délutáni események ismeretében estétől éjfélig vártunk a Formula-1 hivatalos bejelentésére, közben a különböző hírcsatornákat felkutatva próbáltunk rálelni, vajon érdemes-e ébren várnunk a szezonnyitányt.
A délután során napvilágot látott sajtóhírek és a majdnem fél nap civódás után ma 0:10-kor megérkezett a hivatalos bejelentés is, hogy a teljes programot törlik, és a versenyt elhalasztják. Miközben sok-sok szurkoló az Albert park bejáratánál várakozott, addig már több versenyző is elindult Európa felé, a mezőny egyik fele pedig nekilátott be, majd ki, majd újból becsomagolni. A bizarr helyzetet csak tetőzte, hogy a BBC és a SKY sem jutott közös nevezőre, míg az egyik szerint a biztos törlés volt várható, addig a másik médium a verseny megtartásáról beszélt.
A döntéshozók hazai idő szerint az éjjeli órákig elhúzódó egyeztetésének végére aztán örömteli hír nem, de a Forma-1 történelem eddigi legkomolyabb rendezési botránya csak kikerekedett…
Fotó: XPB Images