Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Ausztrál Nagydíj, időmérő: Verstappen POLE, két Mercedes is a TOP3-ban

Az éjszakai harmadik szabadedzés pikáns felvezetése volt a kvalifikációnak, hiszen Max Verstappen és Fernando Alonso csörtéjével már kaptunk egy kis betekintést azzal kapcsolatban, hogy mit is várhatunk.

A helyzetet bonyolította, hogy míg az első három felmenetel tökéletes körülmények között zajlott, addig az időmérő edzés esőre hajló időben indult. Még csak alig indult el a Q1, rögtön félbe is kellett szakítani, mert Sergio Perez csúszott bele a sóderágyba és ásta el magát. Egy rövid piros zászlós fázis után hamar újraindult az edzés, ahol Verstappen mellett a két Mercedes volt a leggyorsabb. A kiesők között a két Alfa Romeo, Oscar Piastri, Logan Sargeant, valamint a már említett Sergio Perez nevét olvashattuk.

Az edzés második szakasza kevés izgalmat rejtett, minden a papírformának megfelelően alakult. Az élen a szokásos duót láthattuk, mögöttük a Scuderia Ferrari két auzója tűnt fel. A kakukktojás Nico Hülkenberg volt, aki kisebb meglepetést okozva az ötödikként lőtte be magát a Q3-ba. A búcsúzók tekintetében sem kapartuk a falat, Esteban Ocon, a két AlphaTauri, Kevin Magnussen, na meg Lando Norris nem került be a harmadik fázisba.

A kvali utolsó fázisának egyetlen nyitott kérdése az maradt, hogy vajon képes lehet-e akárki is megcsípkedni Max Verstappent, vagy esetleg el is venni tőle a pole pozíciót? Az első lövések után többen is megelőzték a hollandot, és ekkor csap kapkodtuk a fejünket, hogy mi lehet ennek a vége. Nem is Verstappen elsősége alatt rezgett a léc, hanem sokkal inkább az első soros kihívók száma sokasodott meg: Fernando Alonso, a két Mercedes és a két Ferrari is nagyon közel került ehhez. Végül a pole pozíciót nem tudták elvenni Max Verstappentől, de a második-harmadik helyen meglepő neveket olvashattunk, ugyanis George Russell és Lewis Hamilton ugrottak fel a top3-ba!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel
Új program a Magyar Nagydíjon!

„High Speed test” néven sokaknak lehetőségük nyílik majd az orvosi és biztonsági autó gyakorlásait személyesen [...]

Érdekel
Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, [...]

Érdekel
Alonso: határozott: „Kanadában VISSZAVÁGUNK!”

Noha az Aston Martin a 2023-as szezonja legrosszabb hétvégéjén van túl, a közvetlen riválisai pedig [...]

Érdekel
Spanyol Nagydíj: Unalmas versenyen laza Verstappen rajt-cél győzelem

Az elsőtől az utolsó pillanatig mindent teljes kontroll alatt tartva, a technikát könnyedén beosztva újabb [...]

Érdekel