Mind a megtett körök számát illetően, mind köridőben verhetetlennek bizonyult a bahreini teszt nyitányán. Noha egyetlen tesztnap után nem érdemes komoly következtetést levonni, azért az sokat mondó adat, hogy Max Verstappen mindenféle hiba nélkül egymaga kétszer több kört tudott megtenni csütörtökön, mint a mezőnyből bárki.
A holland mindenféle probléma vagy csekély anomália nélkül, vidáman és lazán teljesítette az első etapot, sőt, még önmagához képest is gyorsulni tudott. Mögötte meglepő módon nem a Scuderia Ferrari, vagy a Mercedes nevét olvashattuk, hanem az Aston Martinos Fernando Alonsóét. A spanyol volt az egyetlen, aki Verstappenen kívül be tudott nézni 1:33 alá, de megtett körök és kilométerek számában ő sem tudta felvenni a versenyt a Red Bull pilótájával.
Mögöttük a Scuderia Ferrari autói következtek, de csak időrendben, hiszen az összesen megtett 136 kör még a negyedikként záró Mercedes 152 köre is megelőzte. Noha Lando Norris révén a McLaren ötödik lett ma, a körök tekintetében viszont ők lettek a legutolsók, hiszen a McLaren lett az egyetlen csapat, aki 100 kör alatt teljesített. Ami a műszaki hibákat illeti, abból is akadt, a Lance Stroll helyén debütáló Felipe Drugovich sokat rostokolt a boxban, miután megállt alatta az autó. Alonso is küszködött eleinte, ahogy Norrisnak is akadtak problémái, ami miatt sok-sok időt veszített.
Fotó: F1