Sebastian Vettel és Carlos Sainz különösen kitűnnek abból a mezőnyből, akiknek nagyon tetszett a Toszkán Nagydíj helyszíne. A két versenyző iránymutatást is adott a Formula-1-nek, milyen pályákat szeretnének látni a jövő versenynaptáraiban.
A királykategória pilótái szinte kivétel nélkül elmondták, hogy stabil helyet kellene találni Mugellónak, hiszen olyan élmény és kihívás volt ezen a pályán versenyezni, amilyet már nagyon rég nem tapasztaltak. Legfőképpen a befelé döntött kanyarok arattak osztatlan sikert.
Sebastian Vettel nagyon hiányolja a Tilke pályákból az említett elemet:
„Azt hiszem, mindenki nevében bátran mondhatom, hogy imádjuk a befelé dőlő kanyarokat, és utáljuk az ellenkezőjét. Látszik, hogy ezt a pályát nem Hermann Tilke tervezte, ezért nincs is benne annyi kifelé dőlő sikán. Utóbbit a jobb vízelvezetés miatt preferálja az F1, de én inkább mást megoldást találnék erre. Hogy miért? Mert a befelé dőlés izgalmat hoz a versenyzésbe, a másik pedig csak elvesz belőle. És még nagyobb a tapadás is!” – nyilatkozta Vettel kendőzetlen őszinteséggel.
Carlos Sainz szintén a döntött kanyarok fanatikusa:
„Ez a pálya nagyon kedves versenyzői szemmel nézve. Kicsit talán egysíkú, hiszen sok benne az egyforma kanyar, de ettől olyan rettentően szórakoztató! Igazából két dolog is nagyon tetszik benne: Az egyik, a kavicsos bukóterek. Öröm volt látni, hogy még van olyan versenyünk, ahol ezt a megoldást alkalmazzák. Remélem az FIA-nál megfontolják azt, hogy a jövőben ezzel a megoldással tartassák be a pályahatárokat. A másik pedig az, amiről már beszéltem: fantasztikusak a döntött kanyarok…!” – jegyezte meg Sainz.
Kíváncsiak vagyunk, hogy a legfőbb tanácsadók, a pilóták véleményét meghallgatja-e majd a Liberty Media, amikor Mugello sorsáról dönt…
Fotó: Scuderia Fans