BAHREIN: A második tesztnapot Guanyu Zhou zárta az ÉLEN

A köridő ugyan csak sokadlagos szempont ezekben a napokban, mégis muszáj leírni, hogy az Alfa Romeo lágy keverékeken beférkőzött a közepeseken ismét stabilan autózó Max Verstappen és Fernando Alonso elé.

A pénteki tesztnap viszonylag folyamatosan, megszakítások nélkül zajlott, csupán három alkalommal került elő a piros zászló, kétszer az is tervezetten, mikor az FIA tesztelte a vonatkozó rendszereket. A komoly hőségben zajló gyakorláson az első időkben Kevin Magnussen állt az élre, de természetesen kisvártatva már teljesen más nevet mutatott a táblázat tetején a live timing. Egészen pontosan Carlos Sainz vitte a prímet a Ferrarival, mögötte Logan Sargeant autózott, de komoly mennyiségű munkát végzett Fernando Alonso is, aki ismét jó volt a top3-ba. Általánoságban elmondható, hogy az élcsapatok közül senki nem foglalkozott az időeredményekkel, sokkal inkább a különböző rendszerek megbízhatóságával voltak elfoglalva.

Később aztán láthattunk már egy-két időmérős szimulációt is, melynek során Zhou lágy abroncsokon megfutotta a nap körét. Közben a nagyoknál folytatódott a Red Bull dominancia, a hírek szerint Verstappenék már jóval előrébb tartanak a munkában, és már a következő heti beállításokat csiszolgatják… A Scuderia Ferrari versenyzői is bizakodók, egybehangzó beszámolók szerint a pilóták úgy gondolják, hogy az idei autó balansza jobb lett, viszont még mindig messze vannak a Red Bulltól. A Mercedes nem rejtette véka alá a véleményét, míg Lewis Hamilton a hátsó tengelyen tapasztalt kevés tapadással harcolt, addig George Russell arról nyilatkozott a médiának, hogy – bár a győzelem a céljuk – Bahreinben bizonyosan nem tudnak majd az első helyért harcolni.

Itt tartunk most, a holnapi zárónap után talán még okosabbak leszünk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel