BAHREIN: Az utolsó napon is Red Bull SIKER

Az előszezoni tesztelés utolsó felvonását is a Red Bull Racing zárta az élen, a különbség csak annyi, hogy ezúttal Sergio Perez neve került az első helyre.

Pedig délelőtt még Charles Leclerc vezette fel a mezőnyt, de az ő idejét Lewis Hamilton a nap vége felé megjavította. Nem sokáig örülhetett a brit, mert érkezett az idén is rettentően stabilnak tűnő Red Bull és Perez, aki átvette a vezetést, majd később tovább faragta a saját legjobbját is. Az időeredmény azért is beszédes, mert az 1:30.305-ös köre nem csupán a teljes tesztidőszak legjobbja, de üti a 2022-es Bahreini Nagydíj pole pozícióját is.

A referenciakört a mexikói a C4-es keverékeken futotta meg, míg mögötte Hamilton C5-ön, tehát a leglágyabb abroncsokat használva érte el. Az eredmény még akkor is figyelemreméltó, ha tudjuk, hogy a Pirelli jövőheti gumi leosztásában ezek nem lesznek elérhetők. Érdekesség még az Alfa Romeo újabb villanása, ahol ezúttal Valtteri Bottas szerzett előkelő helyezést, a finn pilóta harmadikként zárta az utolsó etapot Charles Leclerc előtt. Konzekvenciákat továbbra is nehéz levonni, ami jól látszik, hogy a Red Bull nem gyengült, a Mercedes és a Scuderia valamit erősödött, ahogy az Aston Martin, és talán az Alpine meg az Alfa Romeo is. Jövő héten minden kiderül…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel