Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Bahrein, második edzés: ALONSO AZ ÉLEN!

Az első szezonindító edzés után gyorsan el is érkeztünk a második etapig, ahol elméletileg már kellett volna valami relevánsat látni, már ami az erősorrendet illeti.

Ezúttal már villanyfényben mentek a szárnypróbálgatások, ahol a Scuderia Ferrari két autója hamar az élre állt. Sokaknak tényleg ez volt az első éles menetek egyike, ahol összeismerkedhetnek az autóval, és próbálgathatják a határaikat. Pontosan ezt tette Oscar Piastri, aki előbb az egyik Alpinennal versenyzett a célegyenesben, és kishíján akadt össze Lance Stroll Astonjával, majd ugyanő mutatott be egy csúnya elfékezést. Nem sokkal később elkezdtek potyogni a valós tempóhoz közeli körök, melyek során megfordult az élen Sergio Perez, Lance Stroll, Nico Hülkenberg, majd Fernando Alonso is. Az edzés második felében sem változott meg ez a tendencia, a hátralévő időben az ilyenkor szokásos szimulációkra tolódott a hangsúly, mi pedig talán egy kicsivel okosabbak lettünk. Végül Fernando Alonso és a két Red Bull zárt a top3-ban, mi pedig nagyon várjuk már a holnapot, amikor végre ténylegesen lehull majd a lepel…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Aston Martin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel