Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Bahreini Nagydíj: Az első szabadedzés Max Verstappené

Ma délelőtt hivatalosan is elrajtolt a 2021-es Formula-1 világbajnokság, a résztvevők tízezer néző előtt kezdték meg a szezont a Bahreini Nagydíj első szabadedzésével.

Ma debütált az új formátum, vagyis a 60 percre lerövidített idejű etap, amely nyugodtan felért egy altatódallal, hiszen említésre érdemes történést nem igazán láthattunk a pályán. A nyitógyakorlás végeredményből következtetni az erőviszonyokra még nem érdemes, ezzel minimum meg kell várnunk az időmérőt, de leginkább az első 3-4 verseny végeredményét. A pályán végzett munka alig ütött el a teszten látottaktól, ennek ellenére haloványan már látszik, hogy a Red Bull Racing, a McLaren, a Scuderia Ferrari, valamint az Alpha Tauri is talált valami pluszt a tavalyi esztendőhöz képest. A nem igazán eseménydús első szabadedzés történelmi pillanatokat is hozott, hiszen az Aston Martin visszatért, Yuki Tsunoda, Nikita Mazepin, valamint Mick Schumacher pedig debütált – azaz hosszú idő után végre visszatért az F1-be a Schumacher név.

Az időjárás egyelőre a beígért arcát mutatja, napsütéses és szélcsendes időben kezdhették meg a száguldást a csapatok, melyet hamarosan villanyfényben folytatnak tovább.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Sky Sports

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel