Bahreini Nagydíj, időmérő: Verstappené a POLE, Ferrarik a második sorban

A kvalifikáción eljött az a perc, amikor már senkinek nem lehet tovább elkendőzni a valós teljesítményét, tökig kell nyomni és csavarni a technikát.

A Q1 alig indult el, az etapot máris megállították piros zászlóval, mert Charles Leclerc Ferrarijának orrkúpjáról darabok hullottak le, és törmelék került a pályára. Az első valódi körök után folytatódott a tendencia, amit a szabadedzéseken láttunk: először Max Verstappen nyitott az élen, aztán megjött Fernando Alonso, majd George Russell és Carlos Sainz is. A kisesők tekintetében szoros csata folyt, végül Logan Sargeant, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Oscar Piastri és Nick de Vries intett búcsút a további harcnak.

A Q2-ben az élmezőny ott folytatta, ahol az első szakaszban abbahagyta, az első körök után a két Red Bull és a két Mercedes állt a lista élén, őket követte Alonso. Végül Leclerc rántott elő a cilinderből egy komoly kört, amivel az élen zárta a Q2-őt, de figyelemre méltó volt Nico Hülkenberg is, aki a nyolcadik helyével a Q3-ba lőtte magát. Eközben hátrébb is ment a küzdelem, amelynek vesztesei Lando Norris, Yuki Tsunoda, a technikai problémákkal küszködő Alexander Albon, valamint a két Alfa Romeo lettek.

A Q3 előtt nagyon nehezen lehetett volna megtippelni az első három kilétét, az első lövések után Verstappen, Leclerc, Perez, Sainz sorminta alakult ki. Alonsót légüres térbe engedték ki, és a spanyol a negyedik helyre hozta be a rettentően határon megtáncoltatott Aston Martint. Ekkor úgy tűnt, nincs sok új a nap alatt, ráadásul a legutolsó kör megkezdésekor Verstappen önmagához képest is javított. Perez is javult, ahogy Sainz is, így végül Red Bull Racing Scuderia Ferrari első-második sor alakult ki. Az élről Max Verstappen indulhat a holnapi Bahreini Nagydíjon, Sergio Perez és Charles Leclerc elől. Hatalmas dicséret illeti Fernando Alonsót is, aki a két Mercedest megelőzve az ötödik helyről várhatja a futamot!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel