Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Bahreini Nagydíj, kvalifikáció: Lewis Hamilton pályacsúccsal demoralizált

Ideális időjárási körülmények között, a jól megszokott impozáns fényárban zajlott a Bahreini Nagydíj időmérője. Meglepetés nem történt, Lewis Hamilton újabb pole-t szerzett.

A Q1-ben minden úgy csordogált, mintha csak egy karmester vezényelte volna a 2020-as szezon kottájából, legalábbis a kiesők között. A két Alfa Romeónak, a két Haasnak, valamint Nicolas Latifinak kellett idő előtt elbúcsúznia, viszont a továbbjutók sorrendje nagyon is érdekesen alakult. George Russell újfent extra kört teljesítve lőtte magát a Q2-be, ahogy a közepes keveréken autózó Lance Stroll is, méghozzá a második helyen.

Még csak alig indult el a kvali második felvonása, szinte rögtön meg is szakították piros zászlóval az etapot. Carlos Sainz autója blokkolt be, és állt meg veszélyesen egy kanyarkijáraton. Ezzel a spanyol be is fejezte a szombati napot, amit a hétvégi eddigi McLarenes képe alapján biztosan nagyon bánt. A pauza alaposan megtörte a mezőny lendületét, nem úgy Hamiltont, aki pályacsúccsal tört magának utat a Q3-ba. Mögötte Verstappen és Bottas továbbjutása betonbiztos volt, de az időmérőnek ebben a részében is láthattunk egy-két furcsaságot. Ilyen volt Stroll és a két Ferrari kiesése, a két Alpha Tauri laza továbblépése, valamint a Renault remeklése Daniel Ricciardo előkelő negyedik helyezésével.

A kvalifikációt felvezető cikkünkben azt írtuk, hogy örülnénk, ha ezúttal kicsit intenzívebb és izgalmasabb helyosztót láthatnánk. Hát a Q3 minden volt, csak épp ez nem: az első gyorskörök után úgy festett a rangsor, mint a teljes szezonban: Hamilton, Verstappen, Bottas. Ekkor már sejthető volt, hogy maximum a negyedik pozícióért folytatott harc okozhat majd izgalmakat. Így is lett, a második sor vége Alexander Alboné lett, míg előtte Hamilton, Bottas, valamint a csapattárs Verstappen végzett.

Aki örül, jól teszi, aki szomorkodik, annak van egy JÓ HÍRÜNK: továbbra is tart a BLACK FRIDAY a Fans Brandsnél, Magyarország Forma-1 webáruházában, 50 % kedvezmény, RENGETEG termékünkre!

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

One thought on “Bahreini Nagydíj, kvalifikáció: Lewis Hamilton pályacsúccsal demoralizált

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel