FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Belga Nagydíj – ŐRÜLT kvali után Max Verstappen a pole-ban!

Mostoha körülmények között, szűnni nem akaró esőben és hidegben kezdődött meg a Belga Nagydíj kvalifikációja, és az időjárás a folytatásban sem kímélte a pilótákat – na meg az idegeinket… 

A szűnni nem akaró esőzés miatt késve kezdődött el a Q1, sokáig csak Bernd Maylandert láthattuk körözni az AMG-vel. Az első szakaszban nem csupán egymással, de a trükkös körülményekkel is meg kellett küzdeni a csapatoknak. Esőgumi, vagy átmeneti – ez volt a nagy kérdés, na meg az, hogy lesz-e meglepetés a kiesőket illetőleg. Végül nem volt újdonság a nap alatt, szokás szerint a két Haas, a két Alfa Romeo, na meg Yuki Tsunoda volt kénytelen elbúcsúzni.

A Q2-re csökkent az eső intenzitása, és a McLarenek nagyon erős teljesítménnyel nyitottak, míg a két Mercedes veszélyzónába került. Verstappen is tette a dolgát, és az első gyorskör után az élre is állt, majd az ötödik helyen ment tovább a Q3-ba. Sebastian Vettel és Pierre Gasly is rettentően bekezdett, és erős körrel mutatta magát. A folyamatosan változó pályán végül Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is javított, de az etapot Lando Norris nyerte meg. A kiesők között Nicolas Latifi, meglepetésre a két Ferrari,valamint Lance Stroll és Fernando Alonso nevét olvashattuk.

A Q3-ra aztán ismét újabb nagy adag csapadék érkezett, és vele együtt teljes taktikai őrültek háza. A legtöbben nem merészkedtek ki a pályára, Vettel pedig figyelmeztetett: vízátfolyások miatt meg kellene szakítani az edzést. Lando Norrist mindez nem zavarta, a fiatal brit nekirugaszkodott egy gyorskörnek, vesztére, mert óriásit bukott. Nagyon csúnya baleset szemtanúi voltunk, és az is szürreális pillanat volt, amikor Vettel megállt a McLaren romjai mellett, hogy megnézze, jól van-e Norris…

Nagyon hosszú pauza és pályatesztelés után végre folytatódhatott a kvalifikáció, melyen Esteban Ocon kezdte meg az utolsó etapot, mármint azt, ami maradt belőle. Az első kör után Hamilton komoly előnnyel ugrott az élre, csaknem egy másodperccel előzte meg Verstappent, akit még Perez is lepipált. Jöhettek a mindent eldöntő utolsó lövések, ahol viszont egészen elképesztő dolgok történtek… George Russell kis híján pole-t szerzett, de azzal, hogy megverte Lewis Hamiltont a mezőny egyik leggyengébb autójával, mindenképpen a nap hősévé avanzsált! Azonban nála is gyorsabb volt Max Verstappen, aki humorosan szólva ismét bebizonyította, hogy nem csupán Jézus Krisztus tudott a vízen járni.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük