Brazil Nagydíj: Az időmérő előtt Sergio Perez volt a leggyorsabb

Ismét izgalmas pénteket élhetünk meg, hiszen Interlagosban sprinthétvégét rendeznek, amelynek okán ma egyetlen edzés után rögtön a kvalfikáció következik.

Az első etap rögtön Sergio Perez előnyével indult, ami meg is felel a mexikói pilóta előzetes fogadkozásainak. A sprinthétvégék pénteki napjai azért is mennek élményszámba, mert a csapatoknak azonnal menni kell, nem lehet a boxokban vesztegelni. Ennek megfelelően jöttek is a pilóták, záporoztak a gyorskörök, vezetett Valtteri Bottas, majd Max Verstappen is. Kisvártatva Lando Norris és Carlos Sainz „akadtak össze”, a spanyol vehemensen bírálta a volt csapattársat. Sainz annak sem nagyon örülhet, hogy motorcsere miatt öt rajthelyes büntetéssel indíthatja meg a brazil hétvégét.

Az edzés feléhez érkezve elkezdődtek az időmérős szimulációk, melynek során Perez feltette a lágy keverékeket, és gyorsan az élre is állt. Őt Verstappen és Leclerc követte, de Bottas, Fernando Alonso, Alexander Albon, valamint a két Haas is ígéretesen mozgott. Nem úgy a Mercedesek és a két McLaren, akik a mezőny végén kullogtak. Az utolsó percekre a Mercedes feljavult, de mögöttük sokminden már nem változott, Sergio Perez nyerte az edzést, mögötte Charles Leclerc és Max Verstappen zárt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel