Igencsak termékeny időszakot élünk mostanság a Formula-1-es támájú filmek tekintetében. Nemrégiben debütált Bernie Ecclestone életrajzi filmje, a Lucky, hamarosan érkezik a Drive to Survive legújabb évada, és az év vége felé egy, még ezeknél is hangsúlyosabb sztori feldolgozása…
A francia illetőségű Canal+ csatorna ezen a héten hozta nyilvánosságra, hogy még ebben az évben leforgat egy négy részes dokumentumfilm sorozatot, amely Alain Prostról fog szólni. A televízió közlése szerint egy nagyratörő projektet kívánnak lefolytatni az egyetemes sporttörténelem egyik legnagyobb francia alakjáról, a négyszeres Forma-1 világbajnok Prostról. Ezt maga a csatorna sporttal foglalkozó első embere jelentette be hivatalosan, Thomas Sénécal arra is kitért, hogy az alkotásuk már az idei esztendőben látható lesz.
„Ő egy igazi nemzeti hős, aki mindenképpen megérdemel egy filmsorozatot. Nem titok, hogy nagyon sok platform érdeklődött a lehetőség iránt, de Alain Prost mégis úgy döntött, hogy ezt a doku-sorozatot velünk csinálja meg. Ez egy remek lehetőség lesz számára, hogy az ő nézőpontjából is elmesélje az F1-es pályafutását, a testvére történetét, és legfőképpen a legendássá vált párharcát Ayrton Sennával.” – avatott be a tervekbe Christine Cauquelin rendező.
Fotó: Getty Images