BRÉKING: Döntés született VETTEL ügyében!

Sajnos az Aston Martin rajongók nem fognak örülni a hírnek: a csapat fellebbezését elutasították, Sebastian Vettelt pedig az eredeti ítélet szerint diszkvalifikálták a Magyar Nagydíjról.

A sportfelügyelőket nem hatotta meg az Aston Martin által a verseny után végzett erőfeszítések tömkelege, miszerint több mint 100 adatforrást vizsgáltak meg azért, hogy kiderítsék, hol hibásodott meg a rendszer, és miért nem tudják kinyerni belőle a szükséges egy litert.

A felügyelők ugyanakkor elfogadták azt az új információt, hogy a telemetriai adatok elemzéséhez több időre volt szüksége az Astonnak, de a végső döntésben mégsem történik változás, hiszen a csapat később sem tudta produkálni az ilyenkor kötelező mennyiségű mintát (noha azt állították, hogy a talált 0.3 liter helyett 1.44 van még a rendszerben).

„A felülvizsgálati kérelem alapja az volt, hogy az Aston Martin tényekkel támassza alá, hogy egy liternél több üzemanyag van még az autójukban. Az erre adott válasz nem releváns, abban, hogy történt-e szabálysértés” – áll a hivatalos kommunikációban.

Szóval Vettel kizárása továbbra is érvényben van, az istálló egyetlen esélye a fellebbezés (lenne), ám mivel a felülvizsgálati kérelmük el lett utasítva, így erre jó eséllyel nem kerül sor – felesleges is lenne…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel