BRÉKING: Hamillton békejobbot nyújtott Verstappennek

A pályán kőkemény ellenfelek, mellette jó cimborák, de sejthető volt, hogy ez a barátság nem lesz hosszú életű. Vagy mégis?

Mint azt már mindannyian tudjátok, láttátok, hallottátok, az elmúlt két versenyhétvégén Lewis Hamilton és Max Verstappen nem csak a pályán került összetűzésbe. Kapcsolatuknak az sem tett jót, hogy a rájuk irányuló hatalmas médiafigyelem alaposan felnagyította a konfliktust. Aztán Hamilton gondolt egyet, és …:

„Beszéltem vele, még az austini futam előtt. Elmondtam neki, hogy nagyszerű versenyzőnek tartom, és hagyjuk a sárdobálást, tegyük félre a kicsinyes dolgokat, és küzdjünk meg egymással továbbra is férfiként a pályán. Volt, hogy félreértettük a másikat, amit aztán felfújták, de ez már a múlt. Max a jövő nagy bajnoka, én pedig azon fogok dolgozni, hogy megállítsam a szárnyalását. Élvezem a vele folytatott rivalizálást!” – mondta kőkeményen, ugyanakkor rendkívül sportszerűen a hatszoros világbajnok.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

Érdekel
FIA elnök: „Van esély rá, hogy MASI visszatérjen!”

Mohammed bin Sulayem, a Nemzetközi Autósport Szövetség elnöke (nem is annyira) meglepő kijelentést tett: Ha [...]

Érdekel
DRASZTIKUS átalakítások a Mercedes 2024-es autóján

2022 után idén is komoly vereséget szenvedett a Lewis Hamilton által vezetett istálló, ezt pedig [...]

Érdekel
Abu Dhabi: Az Alpine zárta az élen 2023 utolsó tesztjét

Esteban Ocon volt a leggyorsabb a szezon utolsó menetén, amely késéssel indult és kaotikus pillanatokat [...]

Érdekel
ALONSO: „Ez volt életem egyik LEGJOBB SZEZONJA”

Fernando Alonso nem feltétlenül elégedett az Aston Martin 2023-as szezonjának alakulásával, saját teljesítményével már annál [...]

Érdekel