Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

BRÉKING: Idén május elsején nem lesz Nagy Futam

Immáron hosszú évek óta elképzelhetetlen a majális és a munka ünnepe a belvárosi Nagy Futam, a benzingőz és Forma-1-es sztárvendég nélkül. Hogy az esemény idén elmarad, arról pont az utóbbi hiánya tehet.

Hét éve töretlenül ez volt a magyarok által egyik legkedveltebb rendezvény, de a turisták közül is sokan időzítették ekkorra az éves budapesti látogatásukat. A szervező Hungaroring Zrt. ezzel indokolta a hírt:

„A Nagy Futam időpontja hagyományosan május 1-je, amely az idén éppen egybeesik a Formula-1-es Holland Nagydíjjal, így a Formula-1-es pilóták nem elérhetőek az eseményre. Ezért született az döntés, hogy az idén nem kerül sor a belvárosi Nagy Futamra.”

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Nyolczas Csaba

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel