BRÉKING: Imola nem fogadhat nézőket a hétvégén

Az előttünk álló versenyen megtorpanni látszik a tendencia, miszerint egyre több nézőt engednek be a lelátókra az F1-es hétvégéken. Hiába a pálya magasra emelt biztonsági protokollja, hiába a józanész, az olasz miniszterelnök megágyazott az Emila Romagna Nagydíjnak…

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Imola is azon pályák sorát erősíti majd, amelynek lelátóin ott ülnek majd a benzingőzre kiéhezett fanatikusok. A versenynaptárba hosszú idő után visszatérő legendás versenypálya promótere 13.000 jegyet adott el az eseményre, és a helyi paddock-club is fogadott volna fizető vendégeket. Ám ekkor jött Giuseppe Conte, aki egyetlen tollvonással a szemétdombra küldte a szervezők munkáját.

A gordiuszi csomót az sem segített feloldani, hogy a tartomány első embere személyes audiencia alkalmával biztosította az egészségügyi miniszternek, és magának a miniszterelnöknek is a biztonságos lebonyolítást – Olaszország nagyhatalmú gazdáit mindez nem hatotta meg:

„Szerettünk volna a kivétel hatálya alá kerülni, de a tárgyalásaink nem jártak sikerrel. Rettentően csalódottak vagyunk, hogy a kormány kitiltotta a Forma-1 fanatikusokat, sajnáljuk, hogy ezzel kellemetlenséget okoztunk a szurkolóknak. Rengeteg áldozatot hoztunk, és sok pénzt elköltöttünk arra, hogy biztonságban fogadhassuk a rajongókat. A nagyon erős egészségügyi protokoll felállítása sem volt elég ehhez.” – mondta el a pálya első embere Uberto Selvatico Estense.

Azt már csak halkan tesszük hozzá: nehéz megérteni, hogy ha az FIA-nak már van egy több ezer emberre levetített, működő eljárásrendje, azt miért nem lehet a szurkolókkal kapcsolatban is alkalmazni…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: The Race

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel