Az első szabadedzéssel kezdetét vette a Brit Nagydíj, egy sor különleges festésű autóval, ám lényegében minden különlegesség nélkül.
A hétvége a topcsapatoknál főelemcserékkel indult, a Red Bull Racing mindkét versenyzője és a Mercedes pilóta George Russell is új motort kaptak. Büntetés nincs, hiszen az istállók még a megadott keretek között mozognak. Max Verstappen gyorsan az élre is állt, majd Carlos Sainz és a Scuderia Ferrari vette át a karmesteri pálcát a szokásosnál jóval nagyobb létszámban kilátogató pénteki közönség előtt. Jócskán benne jártunk már az utolsó negyedórában, amikor Esteban Ocon is zárkózni kezdett, igaz, mindezt a vörösökhöz hasonlóan lágy keveréken tette. Mindez még csak tapogatózás volt, az viszont elég rosszul ment a Mercedeseknek és az Aston Martinnak. Utóbbi két csapatnak ez a hazai versenye, szóval bizonyosan többet szeretnének mutatni a valós erejükből. A végére még Fernando Alonso és Alexander Albon is megvillantak, de ez most elsőre valamiért inkább tűnik majd egy Red Bull Ferrari „csatának”… Jósolni nagyon korán van, lássuk, mit hoz a koraesti FP2!
Fotó: XPB Images