Változékony körülmények között, izgalmas időmérő edzésen Max Verstappen pole született, de a McLaren párosa alaposan bezavart a többi élmenőnek!
A Q1 még slickeken kezdődött meg a legtöbb pilótának, de olyan is akadt, aki intermediate abroncsokon próbálgatta magát. Lewis Hamilton el is dobta a vasat, de szerencséjére vissza tudott jönni a sóderból. Nem volt ilyen egyszerű Kevin Magnussen helyzete, aki alatt megállt a Haas, piros zászlót okozva. Közben a pálya már egyértelműen száraz gumissá vált, de csak egyetlen gyorskörre volt már lehetőség. Sejthető volt, hogy mindez áldozattal jár majd, mert az utolsó pillanatokban Valtteri Bottas megállása sokaknak megpecsételte a sorsát. Sergio Perez, a két AlphaTauri, Guanyu Zhou és Kevin Magnussen elbúcsúzott.
A Q2-ben sem akart múlni az Albon faktor, a Williams versenyzője amellett, hogy sima Q3-at csinált, még a top5-be is beverekedte magát. Nagy meglepetés lógott a levegőben, hiszen az első háromban is szokatlan emberkék bukkantak fel: nem a Scuderia Ferrari, nem az Aston Martin, vagy a Mercedes, hanem a két Mclaren. Verstappent ők sem tudták megelőzni, de ez a Q3-at érő teljesítmény így is mindenképp dicséretes. Ellenben Nico Hülkenberg, Logan Sargeant, Esteban Ocon és Lance Stroll nem folytatta a további küzdelmet, na meg Bottas, aki műszaki problémák miatt ki sem tudott gurulni.
A Q3-tól szikrázó küzdelmet, és talán egy kis királycsinálást is vártunk. Nem abban reménykedtünk, hogy valaki lenyomja majd Verstappent, erre nagyon kevés esély mutatkozott, csak annyit szerettünk volna látni, hogy a holnapi versenyt kiszínezheti valaki… Ez meg is történt, hiszen a McLaren megismételte a szenzációs Q2-es teljesítményét, és Lando Norris révén még majdnem Verstappent is megcsípték. Holnap Max Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri sorrendben vág neki a mezőny a Brit Nagydíjnak – izgalmas lesz…
Fotó: XPB Images