Már 100 nap sincs hátra a 2020-as szezon nyitóversenyéig, a Red Bullnál pedig minden idők legelszántabb munkája folyik. Ez nem is csoda, hiszen a csapat nem kisebb célt vett a fejébe, minthogy letaszítja a trónról a Mercedest.
A 2019-ben új erőforrással felálló, rögtön három futamgyőzelmet arató csapat rettentően motivált:
„Nincs mese, ki kell törnünk a szürke zónából. Ehhez a Mercedest kell legyőznünk, amiben fontos lépés lesz, hogy már az első versenyektől egyenrangú ellenfélként képesek legyünk nekik komoly fejtörést okozni. Hatalmas pezsgés és pozitív energia öleli körül a csapatunkat, élnünk kell a lendülettel, és véghezvinni a küldetésünk.” – mondta el a Red Bull Racing első embere.
Fotó: PlanetF1.com