Csendben a Williams is újoncot avat a hétvégén

Lewis Hamilton kiválása dominóeffektet indított el. A brit helyére brit érkezik, azaz George Russell ugrik be Hamilton helyett. Viszont így a Williams marad vezérpilóta nélkül, de ez egyben egy óriási lehetőség is valakinek. Naná, hogy egy britnek!

A szerencsés Jack Aitken lett, aki nem áll messze az istállótól, hiszen a Williams tartalékversenyzője. Aitkennek könnyebb dolga lesz, mint Pietro Fittipaldinak (a hétvége másik abszolút újoncának), hiszen neki már nem lesz ismeretlen a 2020-as technika, kollégájával ellentétben már volt lehetősége vezetni az idei modellt a Stájer Nagydíj szabadedzésén.

„A föld felett járok, rettentően boldog vagyok, hogy a Forma-1-ben debütálhatok a Williamssel, egyúttal nagyon örülök, hogy George Russell is megkapta a lehetőséget, amelyet megérdemelt. Otthon érzem magam a Williamsnél, éppen ezért hatalmas lehetőség ez nekem arra, hogy bizonyítsak! Elmondhatatlan érzések kavarognak bennem, ez komoly esély arra, hogy megmutassam, képes lehetek a pontszerzésre velük! Mindent elkövetek azért, hogy a hátralévő napokban a lehető legjobban felkészüljek, de úgy érzem, hogy már az első pillanattól fogva készen állok!” – nyilatkozta elképesztő motiváltsággal a jelenleg még a spanyol Campos Racingnél versenyző pilóta.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel