FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

DOKUMENTUMFILMBEN ismerte el: Ha nem jön a VB-cím, dobbantott volna

Erről Max Vestappen beszélt a Viaplay holland streamszolgáltató által forgatott Elszabadult Oroszlán című dokumentumfilmben.

Erre korábban többször is felhívta csapata figyelmét a világbajnok, aki hangsúlyozta: ha nem kap versenyképes autót maga alá, akkor továbbáll. Ez Verstappen tehetségének ismeretében cseppet sem meglepő, és még akkor is teljesen érthető lépés (lett volna), ha sokakban ez ellenérzést vált/váltott ki. A Red Bull Racing versenyzője azt is sokszor lenyilatkozta, hogy mindenképp világbajnokságot akar nyerni, mert így találna rá a lelki békéjére. Minden, ami azután jöhet, már ajándék neki, egyfajta hab a tortán…

„Elégedett lehetek, hiszen elértem azt a célt az életemben és a sportomban, ami mindig is hajtott és űzött. Megtaláltam a belső békém, ezentúl már minden könnyebb lesz, nyomás nélkül tudok teljesíteni. Ez nem azt jelenti, hogy vissza fogok venni, sőt! De mindenképpen el akartam érni, és ha nem jön össze a Red Bull overálljában, máshol próbáltam volna meg. Hála az égnek, sikerült elérni velük a világbajnoki címet, így most már higgadtabban versenyezhetek. Már nem éget annyira a vágy, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarok további címeket. Egyszerűen csak erre volt szükségem ahhoz, hogy teljes ember és sportoló lehessek. Ebből sokat fogok még profitálni…” – nyilatkozta Verstappen, és üzent burkoltan a riválisainak is a címvédő.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük