DRÁMA SILVERSTONEBAN: Vitatható versenyen Hamilton győzött, Verstappen kiesett

Drámai kezdés után izgalmas végjáték döntött a Brit Nagydíjon, amely a két élmenő ütközését, Max Verstappen nullázását és Lewis Hamiton vitatható mértékű büntetését, és győzelmét hozta.

A rajtnál a bajnokság mindkét éllovasa jól jött el, mögöttük Charles Lecelrc még jobban, a monacói egyből fellépett a harmadik helyre. Közben Max Verstappen és Lewis Hamilton küzdött kerék a keréken, kanyarokon keresztül ment a boksz. Szinte kódolva volt a szituációba, hogy itt valaki ráfázik majd, ez az illető pedig Verstappen lett. A Copse-ból történő kigyorsításon a hollandot megpöckölte Hamilton, a fiatal pilóta pedig hatalmas tempónál vesztetett tapadást, és csúnya balesetet szenvedve a falba vágódott.

Az elhúzódó mentés és a gumifal javítása miatt piros zászló következett, majd az ezzel járó taktikázás mulatta az időt. A megismételt rajt során Leclerc ugrott az élre, a Ferrari sztárja szenzációsan jött el, és gyorsan két másodperc körüli előnyt épített ki magának. Rövidesen jött az ijedtség, a derűre pedig ború, hiszen a 17-es pilóta autójában elkezdett dadogni a motor, de nem annyira, hogy Hamliton képes legyen őt megelőzni. Közben a versenyirányítás meg hányta-vetette a Verstappen vs Hamilton rajtbalesetet, és megmosolyogtató tíz másodperc „büntetést” irányozott meg a britnek. A hátsóbb régiókban is jó csatákat láthattunk, különösen Kimi Raikkönnen és Fernando Alonso volt elemében, utóbbi Sebastian Vettelt kényszerítette bele egy hibába, majd Daniel Ricciardót kóstolgatta. A McLaren eközben szépen tartotta magát, Lando Norrisnak még arra is volt esélye, hogy a futam vége felé bepróbálkozzon a dobogóért.

Lassan elérkeztünk a (az újabb) kiállásokig is, ahol Valtteri Bottasnál remekül dolgoztak a szerelők, viszont az időközben előretörő Carlos Sainz cseréjét alaposan elrontották. Ez utóbbi momentummal körülbelül le is ült a Brit Nagydíj, mondhatni vonatozássá silányult. Az igazán gyomorforgató dolgok csak ezek után jöttek, méghozzá rádióüzenet formájában: a „Valtteri, engedd el Lewist” című klasszikus csendült fel. Még jó, hogy az utolsó körök Leclerc – Hamilton csatája ezt feledtetni tudta volna…

Ekkor már csak az volt a kérdés, hogy vajon képes lesz-e utolérni és átrágni magát Hamilton Leclercen, de ekkor az egyszeri néző már nagyon sok mindent egyebet nem értett. Ha versenybaleset volt, ha nem, miért bűntették ilyen nevetségesen alacsony tétellel Hamiltont? Bottas meddig lesz még örök második? Verstappen megúszta-e a becsapódást, vagy további kezelésre lesz szüksége?

A várt csata azonban elmaradt, Hamilton támadása után Leclerc lecsúszott az ívről, és szinte odaajándékozta a győzelmet riválisának. Ezzel Lewis Hamilton ledolgozva büntetését és megnyerte a Brit Nagydíjat, valamint a bajnokságban felzárkózott Max Verstappen nyakára.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

7 thoughts on “DRÁMA SILVERSTONEBAN: Vitatható versenyen Hamilton győzött, Verstappen kiesett

  1. Névtelen says:

    Könnyen győzött Hamilton, hisz az elején brutál módon kilökte a versenyből egyetlen ellenfelét. Nem, hogy sportszerű nem volt, de a büntetés sem volt egálban a az eseménnyel. Nagyon haragszom a sportbírókra, de legjobban Hamiltonra, akit ezzel nem tartok fer versenyzőnek, undorító a tette.

  2. Peterdy Ágnes says:

    Hamilton a legjobb!!!!! A nagyképű erőszakos kis foximaxi azt kapta amit érdemelt. Annak örülnék, ha örökre kiesne……..????????????????????????????????????????????????
    Amúgy meg „N évtelen”, te vagy az undorító????

  3. Antal says:

    Igaza van a Névtelennek. Hamilton igazából büntetlenül megúszta a Horner szerinti „piszkos húzást”. Egyet értek Helmut Markoval, aki minimum egy eltíltást tartana jogszerűnek. De ha ez így normális, talán Max is kiteszi párszor Lewist a pálya szélére és gyűjtögeti a pontokat. Bár ő az előnyét szabályos versenyben szerezte. De Hamilton nehezen viseli a vereséget. Azt szereti ha őt ünneplik. Akár aljas eszközökkel is, és ehhez a sportbírók partnerek. Hányszor láttuk egy-egy vereség után csendben elsunnyogni. Antal

  4. Szati says:

    Hamilton Werstappen:7-0
    Úgyhogy a kis pöcsköszörü még tanuljon a Királytól.Most megkapta amit ő is éveken át csinált

  5. Antal says:

    Kedves Ágnes! Az írásából az tűnik ki, hogy Hamilton bármit megtehet, az megbocsátható, csak ő nyerjen, és mindig igazolja, ahogy Ön is írja, ő a legjobb, de milyen áron, az nem számít. Hogy ki a beképzeltebb arról lehetne vitatkozni. A kijelentésével „Annak örülnék, ha örökre kiesne” még cinkosságot is vállal Hamilton aljas tettével. Remélem Max a következő versenyen tisztességes küzdelemben visszavág. Én egyébként Raikönnen szurkoló vagyok, Max nem a kedvencem, sokszor én is elítéltem a fiatalkori húzásaiért, de most tisztességes versenyben vezet. Lehet ezt a Hamilton fanok nehezen viselik.

  6. GO MAX says:

    Hamilton nem tudja elviselni, ha valaki jobb nála. Ha tisztességgel nem tud nyerni,akkor aljassággal. Ki nem hagyott neki helyet? Az ütközéskor 1 autóhosszal már előtte volt Verstappen, aljas módon kiütötte. Az ellenfél a kórházban, ő meg ünnepelteti magát. Undorító! Kevin De Brujne a dánoknak lőtt gól után nem ünnepelt emberségből. Hamiltonnak lenne kitől tanulnia . Van aki fair, van aki nem. Sokan tudnának az aljasságáról mesélni: Alonso, Rosberg, Albon, Bottas….. Mi lett volna a jogos büntetés : 10 helyes visszasorolás, igy ő sem kaphatott volna pontot, mint az ellenfele, akit kilökött.
    De hajrá Max! Remélem ez a sötét lelkű elvesziti a világbajnoki cimét!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel