Az egykori tulajdonos nagyon haragszik az utódaira. Mikor Bernie Ecclestone eladta az életművét az amerikaiaknak, a Formula-1-nek tagadhatatlanul voltak komoly hiányosságai. De mellette legalább volt tartása a ligának.
Manapság azonban egyre jobban emlékeztet az egész száguldó cirkusz a „valódi cirkuszra”, ennek félreismerhetetlen jele, hogy a szakma és tradíciók már alig dominálnak, egyetlen érv a pénz. Így történhetett meg, hogy 2023-ra három amerikai futamot is lekötöttek. Ecclestone már az elsőn kiborult, és mindezzel nem volt egyedül:
„Számomra már Miamiban világossá vált, hogy a Liberty Mediát csak az amerikai piac érdekli, annak érdekei vezérlik, a többi verseny tulajdonképpen nem is érdekli. A Miami Nagydíj borzalmas volt, leginkább a körítése miatt, ami sokkal jobban hasonlított egy Oscar gálához, mint egy sporteseményhez, vagy autóversenyhez. Vicc volt az egész, és vicc az is, ahogy a Liberty alatt elsz**ódnak a dolgok… Őket nem érdekli, hogy ennek a sportágnak hol van a bölcsője, hol vannak a gyökerei, és azzal, hogy csak és kizárólag az amerikai pénzt és lehetőségeket hajtják, kockáztatják a Formula-1 összes tradícióját. Márpedig pont az utóbbi miatt annyira népszerű ez a sorozat.” – fogalmazott meg lesújtó kritikát Bernie.
Ti hogyan látjátok, valóban lejtmenetbe kapcsolt az F1?
Fotó: XPB Images