Szívünkből szólt az „öreg”, mert az elmúlt időkön végig tekintve már-már úgy fest, mintha ez a gyönyörű, európai bölcsővel rendelkező sportág kezdene végletesen megfeledkezni magáról…
Az F1 szisztematikusan egyre és egyre több teret ad az USA-nak, a sportág egykori alapító-vezére szerint mindez nem tesz túl jót neki. Mármint a versenysorozatnak, mert ha az üzletre tekintünk, az már más téma:
„Ami jól megy az Egyesült Államokban, az nem biztos, hogy működőképes Európában. Míg az USA-ban egyre több városi futamot rendeznek, addig megszokott és szeretett pályák és helyszínek tűnnek el a süllyesztőben, olyanok, amik a sportág gerincét képezték. Itt van például a Német Nagydíj esete. Igaz, hogy az országnak hiányzik egy jó versenyző, de ha megnézzük, az olaszoknak sincs pilótájuk a mezőnyben. Értékek vesznek el, miközben az egész ténylegesen kezd elmenni a színészkedés és a valódi cirkusz irányába. Egyre inkább olyan az egész, mint a Formula-1 Hollywoodban… Miközben az óriási kultusszal rendelkező Németország kizuhant a sportágból, addig a még be sem mutatkozott Las Vegas már be van betonozva a versenynaptárba. A show és a port közötti egykori egyensúly mára a múlté…” – vélekedett Ecclestone, és nehéz lenne vitába szállni vele.
Fotó: Getty Images