Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Egy csapatvezető szerint VISSZATÉRHETNEK a V8/V10-es erőforrások!?

2026-ban nagy változások következnek majd a Forma-1-ben, hiszen a széria terve az, hogy 100 százalékban fenntartható üzemanyagra állnak át, 2030-ra pedig minden FIA sorozatnak követnie kell a szén-dioxid mentes versenyzést.

Talán mondani sem kell, hogy a szurkolókat nem feltétlenül lelkesíti a „mindenáron zöldségbe” hajlás gondolata, ám Christian Horner szerint ez egy óriási lehetőség lehet arra, hogy a sportág visszatérjen a gyökereihez, a mindenki által imádott és visszasírt hangos motorokhoz!

„Kevés szó esik róla, pedig a fenntartható üzemanyagok bevezetésével visszakaphatjuk a V8-as, vagy a V10-es erőforrásokat! Ez az egész azt jelenti, hogy a belső égésű motorok még nem halottak, sőt! Nagyon is van bennük még potenciál, és megtarthatjuk őket az elektromos technikák mellett is.

A fenntartható üzemanyagok és a közel zéró emisszió lehet az ide vezető út, a Forma-1 ezen vállalásával újra megjelenhetnek ezek a technológiák. Míg korábban erre semmilyen esélyt sem láttam, most nagyon bizakodó vagyok, úgy gondolom, a teljesítmény mellett nem kell lemondanunk a hanghatásról sem! Hát nem lenne gyönyörű újra ilyen autókat látni, hallani!?” – nyilatkozott lelkesen Horner.

Ti örülnétek annak, ha visszatérne a hang a Formula-1-be?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

One thought on “Egy csapatvezető szerint VISSZATÉRHETNEK a V8/V10-es erőforrások!?

  1. Sipos Gábor says:

    nagyon jónak tartanám a kár a V8,akár a V-10 bevezetését,mert az igazi sportmotorokat régen is jól konstruált,fiomított többhengeres motorokból akították ki és vitték sikerre.Gondoljunk csak bele,mekkora szenzáció volt,amikor az AUDI megalkotta a soros öthengeres benzinmotort,amit úgy be lehetett állítani,hogy a „2DM.-es megállt alapjáratban a hengerfejen”.Véleményem szerint ez nagyban előrevinné az utóbbi időben nagyon benzinszegénnyé vált motorsportot.
    Visszaemlékszem még,amikor egy hosszabb ideig garázsban állt kétütemű kiment az utcára,a szállongó kékes kipufogófüstnek „milyen jó szaga volt”Amikor Niki Lauda versenyzett,s Spilbergi pálya közelében a kihallatszó hang mellett volt érezhető. „motorverseny” szag.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel